Az elhalasztott inszemináció 2010. novemberben lett volna, így aztán átcsúsztunk 2011. januárra, mivel a december a karácsony miatt necces volt.
Belegondoltam, hogy milyen is a sors, két évig szedtem fogamzásgátlót, hogy ne essek teherbe (nem én nem akartam teherbe esni, a kapcsolat sajnos sokáig nem tartott ott, hogy babára gondolhassak). Most meg meddőségi intézetbe kerültünk...
Életemben először kellett magamnak injekciókat beadnom, bénáztam is rendesen időnként. Pl. amikor a nagyobbik tűvel, amivel a Merionalt ki kellett szívni a fiolából, véletlenül beleszúrtam az ujjam ízületei közé. Hónapokig viseltem "ügyességem" nyomait egy nagy duzzanat képében.
De hatalmas izgalommal voltam a dolog iránt, azt reméltem, hogy ha a spermium útját megrövidítik, tutira sikerül a dolog, mert csak ennyi kell és kész, jöhet a kétcsíkos teszt végre. A tüszőrepesztőt az orvos utasítása alapján percre pontosan adtam be. Amikor eljött az inszem napja, éreztem, hogy a stimulálás során alakult egy szem tüsző reggel fél 9 körül repedt meg, maga a beavatkozás meg csak délután 1/2 2 felé történt. Nem túl nagy az időkülönbség? A petesejt az első 6 órában a legtermékenyebb, a következő 6-ban már csökken a termékenysége és a hátralévő 12-ben már alig marad belőle valami. Idő kell a spermiumoknak is, hogy célba érjenek, hiába fecskendezik közelebb a kezelés során. Szóvá is tettem az orvosnak, hogy kicsit aggódom fentiek miatt, de lehurrogott, hogy nem állhatnak állandó készenlétben egy hüvelyi UH fejjel az ember mellett, hogy mikor reped a tüsző, jól van minden úgy, ahogy van. Kedves... :-((
Maga a beavatkozás teljesen embertelen, futószalag szerű volt. Elég hülyén is éreztem magam emiatt. A műtőben lábak szinte a nyakamban, majd leestem az ágy végén, annyira le kellett csúszni és úgy, teljesen kitárulkozva vártam, hogy jöjjön az orvos. Nem kicsit megalázó helyzet. :-(( De mindent a Célért, úgy voltam vele. Pár perc múlva jött is az orvos, UH-on ellenőrizte, hogy megrepedt-e a tüsző, aztán mondta, hogy most egy kis feszítést érzek majd, úgy is lett, majd egyszer csak sehol nem volt. Olyan gyorsan bespriccelte a férjem reggel leadott és megtisztított cuccát, hogy észre sem vettem, mikor ment el az orvos, csak kissé feljebb emelték a lábamnál az ágyat és úgy maradtam negyed órán át. Utána visszamehettem a kórterembe. Ágyat nem kaptam, egy széken vertem tanyát, míg lehetett menni a zárójelentésért.
Két hét múlva tesztelhettem elvileg, de a BMC-be még plusz pár nap múlva lehetett bemenni. Nagy izgalommal csináltam pisitesztet a mensi várható napja utáni napon, egy csíkos lett. Másnap megint... Igen elkeseredtem, mert nagyon bíztam a sikerben, igaz, nem éreztem semmit. A BMC-be már úgy mentem be, hogy tudtam, mi a helyzet, már abbahagytam az Utrogestant is. Attól kicsit később jött meg, ennyi volt a hatása. Rögtön kezdhettem egy újabb kört. Most emeltek a Merional adagján. Ezúttal 4 tüsző lett és kissé csaltam a tüszőrepivel, nehogy megint túl korán repedjen meg, egy órát ráhúztam, többet nem érte meg. Persze ez is egy nagy nulla lett. Úgy voltam vele, az inszem egy gagyi, kétes sikerrel kecsegtető beavatkozás, hiszen a normál úton történő teherbe esésnél sokszor a tüszőrepedés előtt egy-két nappal vannak együtt a párok, itt meg tüszőrepedés után viszonylag sokkal. Talán ha két befecskendezés lenne, egy előtte, egy utána... De nem így van, részemről így értelmét vesztette az inszem. Ezúttal megbeszéltem, hogy lombik legyen, pedig ezt nagyon el akartam kerülni. Az orvos szerint max 3 kezelésből tutira meglesz a baba, mert bár közel 40 éves voltam, de nagyon jók a petefészek tartalékaim az UH alapján. Én meg kiakadtam, 3 kezelés? Sikerüljön már elsőre, elég volt a két sikertelen inszem, a lombik nagyon tutira sikeres eljárás, gondoltam akkor még...
Most azonban már elkezdtem magánúton pár dolognak utánajárni, mi lehet a sikertelenség oka és rátaláltam a trombózis hajlamra, mint egy lehetséges okra. Csináltattam is egy genetikát. Kiderült, hogy Leiden mutációm van, heterozigóta, plusz az egyik MTHFR génem, ami a folsav feldolgozásáért felelős, az is heterozigóta az egyik allélen. Ez utóbbi jellemző a lakosság 40%-ára, még sincs ennyi meddő pár. Tehát ez nem lehet nagy baj, egyszerűen nem folsavat, hanem metafolint, azaz folátot kell szedni. A szervezetünk ugyanis nem a folsavat, hanem a folátot tudja közvetlenül hasznosítani. Így kivédjük a hibás gént, már nem kell "küszködnie" a szervezetnek, hogy átalakítsa. Hurrá, ez elintézve, a Leiden miatt pedig ezúttal Clexane-t is kaptam. Meg még egy csomó más hormont is, egy egész vagyon volt az ára, de már bőven alakultak a kiadások a magánvizsgálatok, a vitaminok, az orvosi díjak, stb. miatt.
Végigcsináltam a hormonkezelést, közben többször UH, vérvétel, szépen alakultak a tüszőim. Viszont elkezdett érdekelni, még mi lehet az akadály, ami miatt esetleg nem sikerülhet a dolog. Megtaláltam Dr. Balázs Csaba professzor írásait a pajzsmirigy kiemelt szerepéről a teherbe esésről és az autoimmun pajzsmirigy gyulladás meddőséget okozó hatásáról. Rá is kérdeztem a meddőségis orvosnál, aki már megint leszólt, hogy ugyan már, sokaknak sikerül teherbe esni ilyesmi mellett, ne pánikoljak, ez nem akkora nagy baj. Na persze... Hittem is, meg nem is, de hát mentem előre, belekezdtem, most már végigcsinálom.
Folyt.köv.
2014. szeptember 5., péntek
2014. szeptember 4., csütörtök
Egy csodálatos kislány születése - a kezdetek
Honnan is kezdjem....
Talán onnan, hogy amikor megismertem a férjemet, végre valóra válni látszott az álmom, hogy nekem is lesz egy saját családom, két gyerekkel. Nem sejtettem, hogy ez azért nem is olyan egyszerű....
2005. karácsonya előtt ismerkedtem meg Vele, de a sors úgy hozta, hogy 2008-tól próbálkoztunk, tele reményekkel és a biztos tudattal, hogy az egyik hónap pozitív tesztet eredményez. Eddig ebben semmi érdekes nincs, hiszen sokan vannak így. Csak aztán sehogy sem akart az a pozitív teszt összejönni.
Először csak kissé elkeseredtem (na jó, eléggé elkeseredtem...), aztán 2009-től indult az igazi kálvária az orvosokkal és minden mással.
Először csak a szokványos 3. napi hormonszint, minden rendben, de emelkedett a TSH, 5 feletti. A nőgyógyász szerint: háát, egy kicsit magas, de... De mi van? Annyiban maradtunk, nem mentünk vele tovább. Nem sejtettem, hogy ez baj lehet, biztosan szólt volna róla az orvos, nem? Hát nem, de erről később...
Aztán persze megint csak hiába veszegettem a teszteket, mindig csak egy csík, mint egy szűzlánynak.:-((
Az orvosomnál kierőszakoltam egy 21. napi hormonszintet, hátha progeszteron hiány. Ott is minden rendben, csak próbálkozzunk, mondta ő, de azért a páromat beutalta a BMC-be. Azt írta, andrológiára szól a beutaló.
Nos, a BMC-ben ilyen néven nincs rendelés, mikor mentem időpontot kérni, egy kedvesnek még véletlenül sem nevezhető asszisztens, a recepciós kis híján kidobott az ajtón, hogy miféle andrológiára akarok én jönni??? Mutattam neki a beutalómat, hogy a helyi kórház nőgyógyásza nyilván nem ostoba, hogy nem tudja, hová küldött!!! Na, szép kis kezdetek, gondoltam és máris sikerült nem belopnia magát a szívembe a helynek. Azért kaptunk egy beutalót spermavizsgálatra nagy nehezen....
Milyen kis kezdők voltunk! Még semmit sem tudtam szinte semmiről, azt hitte a párom (akkor még nem voltunk házasok), hogy ez a sok pasas mind spermavizsgálatra jön. Azt sem tudtam, pontosan hogy van a menetrend a BMC-ben. Eléggé rosszul éreztük magunkat ott kezdőként.
Aztán megjött az eredmény, lesújtó volt!!!! 80-100 ezer spermium/ml a 20 millió helyett! A férjem tulajdonképpen meddő, rendkívül kevés spermaszám, a diagnózis: csakis lombik kezeléssel lehet gyerekünk! Alig hittem el, nem akartam annyiban hagyni, én a természetesség híve vagyok, a párom pedig az addigi közönyből egyszer csak elkeseredetté vált. Még hogy ő meddő??? De hát annak idején teherbe ejtette véletlenül az akkori barátnőjét (amit akkor nem tartottak meg, még 18 évesek sem voltak...), akkor most mi van????
Jöttek a szokásos drágábbnál drágább terhesvitaminok, spermium javító táplálék kiegészítők, stb. A következő spermavizsgálat már a Klinikákon volt, egy nagymenő andrológusnál. Órákig való sorban állás és eredményre várás... Ha tudtam volna, viszek ennivalót, a büfé pocsék volt. :-((( De a lényeg, vajon sikerült valamit elérnünk a sok bogyó beszedésével és néhány életmódbeli változtatással? 4 millió lett a spermaszám és nagyon kevés jól mozgó, egészséges példány volt köztük. Az ítélet: csakis lombik, nincs mese. A páromnak kiújult a varicoceléje (herében lévő visszértágulat, ami melegíti a herét, így az nem tud megfelelő spermát termelni), de mivel hasonlóval már műtötték 13 évesen - na akkor még nem spermajavítás miatt, hanem szimplán fájt neki, amúgy most is - még egyszer nem lehet műteni. Nem???
A következő kör: másik andrológust keresni. Találtunk is, ezúttal a MÁV Kórházban, de a magánrendelésére mentünk kezdetben. Ő vállalta a műtétet, nem is értette, miért ne lehetne többször műteni ezt? A műtét persze nagyon nem volt kellemes a páromnak, de ő hősiesen helytállt, némi gyulladás és duzzanat volt a mellékhatás, ami elmúlt és a fájdalom is megszűnt. Hajrá, próbálkozhatunk megint!!! Megint csak egy csíkos tesztek. :-(( De mi nem adtuk fel persze, megint elmentem a nőgyógyászomhoz, ahol kiderült, nekem meg egy cisztám nőtt, hurrá! Az szerencsére elmúlt, de közben az orvosom átirányított a BMC egyik nagyágyújához, mint az ő haverjához, hogy ez az ember "kézen fogva visz engem hozzá vissza, terhesen". Végre egy újabb reménysugár! A férjem spermiogramja már 10 millió/ml spermaszám, valamivel több jó minőségű egyeddel.
Inszeminációval kezdtünk, de előtte még némi pajzsmirigy vizsgálat kellett nekem, mert ugye ott volt az a bizonyos 5 feletti TSH nem is olyan régen azelőtt. A nagyágyú orvos véletlenül az Istenhegyi útra küldött fel, a Kútvölgyi helyett. Az Istenhegyi úton kifogtam egy igen nagyképű orvost, aki a könyvét akarta nekem eladni a terhességről. Meg tovább akart egy másik orvoshoz küldeni, aki persze megint a "legjobb", mint ahogy ez az ember magát és a könyvét tartotta. Azért levettek egy kis vért, néztek vmi számomra (akkor még) ismeretlen anti TPO-t és anti TG-t a TSH mellé, persze minden fizetős volt. Jó sokára lett eredmény, már indult volna az inszem. Akkor jött ki az, hogy anti TPO 1000 felett (a határ 10x-ese), anti TG a határ 4x-ese volt. Ez meg mit jelent? Persze a meddőségis orvosomnak fogalma sem volt róla, elhalasztottuk az inszemet, biztos, ami biztos, keressek egy endokrinológust, aki javaslatot ír. A kolléganőmnek volt egy endokrinológus ismerőse a Szent Imrében, akihez soron kívül elmehettem és aki oda is írta, hogy ez egy pajzsmirigy gyulladás, ami azért nem számít, még gyógyszer sem kell rá, mert közben a TSH lement 2,5-re, ami szerinte jó, mehet az inszem. A pajzsmirigyem meg idővel el fog pusztulni, de az még odébb van szerinte, de ezzel nem lehet mit kezdeni, később gyógyszer kell majd életem végéig. Én csak ezt akartam hallani, mármint, hogy mehet az inszem, akkor még mindig nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak, de azért zavart, hogy a pajzsmirigyemnek tulajdonképpen annyi, de ha van rá gyógyszer, majd csak lesz valahogy, kit érdekel ez most jelenleg! Anyu is szedte egy darabig, de már neki nem kell. Bár már akkor okosabb lettem volna! Mennyi felesleges körtől és keserűségtől megmenekülhettem volna! De utólag azért tudom, hogy azért kellett mindenen végigmennem, mert ebből sokat tanultam, közben másoknak is segíthettem. Még nagyon hosszú út állt előttünk, amit nem sejtettünk akkor. Erről azonban egy következő bejegyzésben írok...
Azért történt ám más is! Összeházasodtunk a párommal. :-))) Ez volt a csokrom:
Ha már ne adj isten, lombik lesz, úgyis kell a papír erről, de nyilván nem csak ezért történt a ceremónia...
Friss házasként kezdtünk bele a meddőségi kezelések sorába....
Talán onnan, hogy amikor megismertem a férjemet, végre valóra válni látszott az álmom, hogy nekem is lesz egy saját családom, két gyerekkel. Nem sejtettem, hogy ez azért nem is olyan egyszerű....
2005. karácsonya előtt ismerkedtem meg Vele, de a sors úgy hozta, hogy 2008-tól próbálkoztunk, tele reményekkel és a biztos tudattal, hogy az egyik hónap pozitív tesztet eredményez. Eddig ebben semmi érdekes nincs, hiszen sokan vannak így. Csak aztán sehogy sem akart az a pozitív teszt összejönni.
Először csak kissé elkeseredtem (na jó, eléggé elkeseredtem...), aztán 2009-től indult az igazi kálvária az orvosokkal és minden mással.
Először csak a szokványos 3. napi hormonszint, minden rendben, de emelkedett a TSH, 5 feletti. A nőgyógyász szerint: háát, egy kicsit magas, de... De mi van? Annyiban maradtunk, nem mentünk vele tovább. Nem sejtettem, hogy ez baj lehet, biztosan szólt volna róla az orvos, nem? Hát nem, de erről később...
Aztán persze megint csak hiába veszegettem a teszteket, mindig csak egy csík, mint egy szűzlánynak.:-((
Az orvosomnál kierőszakoltam egy 21. napi hormonszintet, hátha progeszteron hiány. Ott is minden rendben, csak próbálkozzunk, mondta ő, de azért a páromat beutalta a BMC-be. Azt írta, andrológiára szól a beutaló.
Nos, a BMC-ben ilyen néven nincs rendelés, mikor mentem időpontot kérni, egy kedvesnek még véletlenül sem nevezhető asszisztens, a recepciós kis híján kidobott az ajtón, hogy miféle andrológiára akarok én jönni??? Mutattam neki a beutalómat, hogy a helyi kórház nőgyógyásza nyilván nem ostoba, hogy nem tudja, hová küldött!!! Na, szép kis kezdetek, gondoltam és máris sikerült nem belopnia magát a szívembe a helynek. Azért kaptunk egy beutalót spermavizsgálatra nagy nehezen....
Milyen kis kezdők voltunk! Még semmit sem tudtam szinte semmiről, azt hitte a párom (akkor még nem voltunk házasok), hogy ez a sok pasas mind spermavizsgálatra jön. Azt sem tudtam, pontosan hogy van a menetrend a BMC-ben. Eléggé rosszul éreztük magunkat ott kezdőként.
Aztán megjött az eredmény, lesújtó volt!!!! 80-100 ezer spermium/ml a 20 millió helyett! A férjem tulajdonképpen meddő, rendkívül kevés spermaszám, a diagnózis: csakis lombik kezeléssel lehet gyerekünk! Alig hittem el, nem akartam annyiban hagyni, én a természetesség híve vagyok, a párom pedig az addigi közönyből egyszer csak elkeseredetté vált. Még hogy ő meddő??? De hát annak idején teherbe ejtette véletlenül az akkori barátnőjét (amit akkor nem tartottak meg, még 18 évesek sem voltak...), akkor most mi van????
Jöttek a szokásos drágábbnál drágább terhesvitaminok, spermium javító táplálék kiegészítők, stb. A következő spermavizsgálat már a Klinikákon volt, egy nagymenő andrológusnál. Órákig való sorban állás és eredményre várás... Ha tudtam volna, viszek ennivalót, a büfé pocsék volt. :-((( De a lényeg, vajon sikerült valamit elérnünk a sok bogyó beszedésével és néhány életmódbeli változtatással? 4 millió lett a spermaszám és nagyon kevés jól mozgó, egészséges példány volt köztük. Az ítélet: csakis lombik, nincs mese. A páromnak kiújult a varicoceléje (herében lévő visszértágulat, ami melegíti a herét, így az nem tud megfelelő spermát termelni), de mivel hasonlóval már műtötték 13 évesen - na akkor még nem spermajavítás miatt, hanem szimplán fájt neki, amúgy most is - még egyszer nem lehet műteni. Nem???
A következő kör: másik andrológust keresni. Találtunk is, ezúttal a MÁV Kórházban, de a magánrendelésére mentünk kezdetben. Ő vállalta a műtétet, nem is értette, miért ne lehetne többször műteni ezt? A műtét persze nagyon nem volt kellemes a páromnak, de ő hősiesen helytállt, némi gyulladás és duzzanat volt a mellékhatás, ami elmúlt és a fájdalom is megszűnt. Hajrá, próbálkozhatunk megint!!! Megint csak egy csíkos tesztek. :-(( De mi nem adtuk fel persze, megint elmentem a nőgyógyászomhoz, ahol kiderült, nekem meg egy cisztám nőtt, hurrá! Az szerencsére elmúlt, de közben az orvosom átirányított a BMC egyik nagyágyújához, mint az ő haverjához, hogy ez az ember "kézen fogva visz engem hozzá vissza, terhesen". Végre egy újabb reménysugár! A férjem spermiogramja már 10 millió/ml spermaszám, valamivel több jó minőségű egyeddel.
Inszeminációval kezdtünk, de előtte még némi pajzsmirigy vizsgálat kellett nekem, mert ugye ott volt az a bizonyos 5 feletti TSH nem is olyan régen azelőtt. A nagyágyú orvos véletlenül az Istenhegyi útra küldött fel, a Kútvölgyi helyett. Az Istenhegyi úton kifogtam egy igen nagyképű orvost, aki a könyvét akarta nekem eladni a terhességről. Meg tovább akart egy másik orvoshoz küldeni, aki persze megint a "legjobb", mint ahogy ez az ember magát és a könyvét tartotta. Azért levettek egy kis vért, néztek vmi számomra (akkor még) ismeretlen anti TPO-t és anti TG-t a TSH mellé, persze minden fizetős volt. Jó sokára lett eredmény, már indult volna az inszem. Akkor jött ki az, hogy anti TPO 1000 felett (a határ 10x-ese), anti TG a határ 4x-ese volt. Ez meg mit jelent? Persze a meddőségis orvosomnak fogalma sem volt róla, elhalasztottuk az inszemet, biztos, ami biztos, keressek egy endokrinológust, aki javaslatot ír. A kolléganőmnek volt egy endokrinológus ismerőse a Szent Imrében, akihez soron kívül elmehettem és aki oda is írta, hogy ez egy pajzsmirigy gyulladás, ami azért nem számít, még gyógyszer sem kell rá, mert közben a TSH lement 2,5-re, ami szerinte jó, mehet az inszem. A pajzsmirigyem meg idővel el fog pusztulni, de az még odébb van szerinte, de ezzel nem lehet mit kezdeni, később gyógyszer kell majd életem végéig. Én csak ezt akartam hallani, mármint, hogy mehet az inszem, akkor még mindig nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak, de azért zavart, hogy a pajzsmirigyemnek tulajdonképpen annyi, de ha van rá gyógyszer, majd csak lesz valahogy, kit érdekel ez most jelenleg! Anyu is szedte egy darabig, de már neki nem kell. Bár már akkor okosabb lettem volna! Mennyi felesleges körtől és keserűségtől megmenekülhettem volna! De utólag azért tudom, hogy azért kellett mindenen végigmennem, mert ebből sokat tanultam, közben másoknak is segíthettem. Még nagyon hosszú út állt előttünk, amit nem sejtettünk akkor. Erről azonban egy következő bejegyzésben írok...
Azért történt ám más is! Összeházasodtunk a párommal. :-))) Ez volt a csokrom:
Ha már ne adj isten, lombik lesz, úgyis kell a papír erről, de nyilván nem csak ezért történt a ceremónia...
Friss házasként kezdtünk bele a meddőségi kezelések sorába....
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)