Amikor azt hinnénk, most már minden rendben van, no para - akkor van ám csak para!

Ott álltam 2500-as béta HCG-vel és egy szép petezsákkal és próbáltam elhinni, felfogni, hogy végre megtört a jég és megtörtént a vágyva vágyott CSODA! Minden porcikámban éreztem, hogy nem vagyok egyedül, melegség és bizsergés járta át az egész testemet, erősebben éreztem a szagokat és még pár apróság. Elmondhatatlanul felemelő érzés volt! :-) Madarat lehetett volna velem fogatni! Semmi szteroid, semmi előzetes Intralipid, mégis sikerült! Azért biztosra akartam menni, amennyire lehet, hiszen azt a babát meg is kellett tartanom, így rögtön telefonáltam is, hogy leszervezzem az Intralipid beadását. A 6. hét elejéig akartam, hogy meglegyen.
Persze a nagy öröm mellé azonnal jött az aggódás is, ugye, minden rendben lesz? Az nem lehet, hogy ez a baba ne maradjon velem, az már mindennél nagyobb kegyetlenség volna. Még beszéltem is magamban vele és "felvázoltam" neki, mivel jár, ha ő nem marad velem és azt is, milyen szuper dolga lesz nálunk, ha igen, így aztán "abban maradtunk", hogy maradjon, mindkettőnknek az lenne a legjobb. :-)
A terhességi tünetek jöttek, nem volt semmi igazán rossz érzés, a hányinger is elkerült, némi émelygés volt csak. A magamtól elkezdett 3*1 Utrogestant felemelte az orvos 3*2-re. Nem is baj, ha nem azonnal volt az a nagy adag, az is káros lehet. Megkaptam az Intralipidet is, azt a napot egy kis kirándulásra is felhasználtuk. Jutalomútnak tekintettük ezt az utat.

Pár nap telt csak el, mikor újra mehettem UH-ra, ahol most már szívhangot is látni kellett már. Némi keresgélés után egyértelműen ott volt, én is láttam a kis pulzálást! :,-) Persze, azért még el kellett telnie a kritikus 12 hétnek, hogy kissé fellélegezhessek, addig azért végig paráztam, minden rendben lesz-e. Nagy volt a tét. Nagyon szépen fejlődött a kis embrió, a 8. héten már azt is láttam, hogy körbeúszik a méhemben, vígan lubickolt, én meg a boldogságtól tettem ugyanezt. Annyira éreztem, hogy minden rendben lesz, ha baj készült volna, annak lettek volna jelei, de semmi nem mutatkozott. Be kellett jelentkeznem 12. heti genetikai UH-ra és a kombinált tesztre. Semmiképp sem akartam a hasbaszúrós procedúrát végigcsinálni, nem akartam kockáztatni, annyira éreztem is, hogy minden rendben lesz.

A 9. héten még egy Intralipidet beadattam, ami már kitart a 12. hétig, utána már nem szükséges. A maradék lipid remélhetőleg majd másnak segít, később el is adtam azokat.
Úgy voltam vele, hogy ha magas NK arány mellett képes volt megmaradni a baba, akkor ez az embrió nagyon életképes, tehát nem lehet genetikai eltérés nála. Minden UH során rendben voltak a méretek, szépen mozgott már a 10. héten is, az orvos már "jóváhagyta", hogy bejelenthessem a nagy hírt a munkahelyemen, mivel páran már furán néztek rám. Mindenki nagyon örült és gratulált, végre nem kellett titkolóznom. :-)
A 10. héten kértem ki végre a védőnőtől is a kiskönyvemet, amibe ezek után belekerülhettek mindenféle adatok. A terhes tanácsadás olyan időpontban volt, hogy szabit kellett mindig kivenni miatta, míg eljártam dolgozni.

Nem írtam még, hogy a trombofília hajlam miatt szúrtam Clexane-t is, napi fél adaggal a szokásos 0,4-es kiszerelésből. Egyik nap, a 10. hét környékén a WC-n élénk piros vért láttam. Megállt bennem az ütő, éreztem a jeges gyomorszorítást. Az eszemmel tudtam, hogy nem lehet semmi baj, de jobbnak láttam elmenni gyorsan az orvosomhoz. Csak egy kis ér pattant meg valószínűleg a méh kezdődő tágulása miatt, se hematóma, se más rendellenesség nem volt látható. Megnyugodtam és abban maradtunk, egyenlőre nem kell a Clexane.
Az orvosom szabadságra készült, nem lett elérhető arra az időszakra, míg a genetikát kellett intéznem. Megadta egy kollégája nevét, hogy ha valami miatt rossz eredmény jön ki a genetikán, akkor keressem őt és majd ő foglalkozik velem ez ügyben tovább, mivel ő a legjobb a CVS, amniocentézis dolgában. Alig foglalkoztam vele, mert nem kívántam ilyesmibe belemenni, korábban az orvos is mondta, előzetesben azt gondolja, nem lesz semmi baj, nem lát nyaki redőt, minden méret jónak látszik, szerinte rendben lesz minden, de azért csináltassam meg azt a kombinált tesztet. Nagy piros betűkkel és bekeretezve írta a kiskönyvembe a GENETIKA! szót. Pedig tudta, hogy megyek és azt is, hogy hová, a Rózsakert Medical Centerbe, ahová pár hónappal korábban a szintén várandós barátnőm, aki azonban ikreket várt, ő lombikos volt. Fura volt az orvosom nagy hirtelen genetikai ajánlgatása.

Eljött a várva várt nap, kicsit több, mint a betöltött 12. héten, + 3 nap volt. Először ki kellett tölteni egy űrlapot, a fogantatás körülményeiről pl., hogy nem lombik, szedtem Utrogestant, amit épp elkezdtem leépíteni, mivel elkezdtem a 13. hetet, beleírtam a trombofília hajlamot, a magas NK arányt, Hashimoto-t. Biztos, ami biztos... Aztán vért vettek a vérteszt részéhez, utána mehettem az UH-ra. Hasi UH volt, végre nem hüvelyi, mint eddig. Nem bántam már, elég rossz volt. A babácskánk nem akart sokáig megfelelően helyezkedni, csokit kellett ennem, hátha felélénkül tőle, de nem volt kedve neki ilyesmihez, néha fel kellett állnom, hogy hátha úgy. Azért csak-csak sikerült végigmenni minden vizsgálati ponton, szív- és erek, csontok vizsgálata, nagyon alapos volt minden. Most volt ott először a férjem is velem, ő most látta "élőben" mozogni a picurkánkat. Mindkettőnknek hatalmas élmény volt látni azt a piciny Életet a testemen belül. Maga volt a csoda! A nemét nem akarta tudni a férjem, de nem is esett róla szó, nem feküdt annyira "jól" a baba. Ilyenkor még úgysem lehet egyértelműen megállapítani, de ami késik, nem múlik, én tudni akartam később, a férjem végig nem. Így aztán eldöntöttem azt is, hogy másnak sem mondom el, csak én fogom tudni, mikor kiderül majd.
Az UH eredménye nem mutatott eltérést, egészségesnek látszott a baba, ami nem lepett meg, de jó volt hallani. Kaptunk egy mappát, benne az eredményt és egy DVD-t is. A vérteszt pár nap volt még. Úgy voltam vele, az már semmi, úgyis minden rendben van. Azt mondta a vizsgáló orvos, hogy ha két-három nap múlva telefonál, akkor rossz az eredmény és akkor lépni kell valamit. Amúgy mail-ben küldik meg a teszt végleges eredményét arányszámmal együtt. 
Mivel túl voltam a 12. betöltött héten, minden rendben volt most is, úgy gondoltam, na, most már hátradőlhetek végre, jön a szép időszak, amit végig akartam élvezni, hiszen annyira felemelő érzés ez a "más"állapot, talán soha vissza nem térő alkalom, minden percét ki kell élvezni. Volt már újonnan vett kismamanadrágom, mertem venni is végre, minden szépen ment.

Kép a babámról ekkor:

Kb. három nap múlva épp hazafelé jöttünk a munkahelyről, épp végeztünk a vásárlással is, amikor megcsörrent a telefonom, rajta egy 70-es szám. Tudtam, hogy a genetikus orvos az. Csodálkoztam rajta és elég rossz érzés fogott el....

(folyt. köv.)